Keleten a helyzet változatlan

Minthogy nemrég volt a blog 1 éves évfordulója, és ez éppen a 100. bejegyzés lesz – ugye, milyen kerek fordulópontok? –, ezért arra jutottam, hogy valamiféle áttekintést vagy összefoglalót kellene írnom.

Nem szeretek kifejezetten magamról írni, de most mégis… Amikor jelentkeztem az egyetemre, nem tudtam pontosan, hogy mi szeretnék lenni – azt igen, hogy mi nem, de ennél többet aligha. Azt reméltem, hogy az egyetemen valahol majdcsak rábukkanok a válaszra. Nem sikerült. Az egyetem egyfelől leszűkítette ugyan a nemszeretném-dolgok körét, másfelől viszont rengeteg olyan újat mutatott, ami érdekel, foglalkoztat, és szeretnék neki több időt szentelni, nemcsak hobbiszinten.

Ez a blog is ilyen. Egy évvel ezelőtt, amikor felvetődött az ötlet Cécile-lel, hogy vezessünk egy közös internetes naplót, természetesen a második kérdés rögtön az volt, hogy „jó, de miről?” Majd csak kialakul, gondoltuk, és ezért aztán mindarról írunk, ami eszünkbe jut, érdekesnek találjuk, szeretnénk megosztani másokkal.

A legtöbben, azt hiszem, olyan embernek tartanak engem, akinek határozott tervei vannak a jövőre vonatkozóan. Az igazság azonban az, hogy a közeljövőre tényleg vannak ötleteim, de félévnél hosszabb távon már elvesztem. Sokan erre azt mondanák, hogy sodródom az élettel, de én ezt nem így látom. Egy nagyon közeli ismerősömmel egyszer éjszakahosszat vitáztunk arról, hogy vajon van-e a világ dolgai alakulásának célja, vagy csak úgy „megtörténnek”. Én a célpárti táborba tartozom: talán nem világos előttem, hogy mi ez a cél, talán akkor, amikor egy bizonyos esemény megtörténik, még nincs is meg, és csak utólag rendelődik a célhoz az esemény, de akkor is létezik ez a cél.

* * *

Nos, végül egész másfelé lyukadtam ki, mint ami eredetileg homályosan lebegett előttem. Mi ez, ha nem az elméletem igazolása? ☺

Köszönöm szépen Cécile és a magam nevében is azoknak, akik figyelemmel követtek minket, és remélem, a jövőben is elvetődnek a blogunk felé.

Alla