Magyar filmek – Coming out

Tegnap végre sikerült megnéznünk Cécile-lel a Coming outot. Azért írom, hogy végre, mert már régóta terveztem elmenni rá – egyrészt, mert nézd, végre egy magyar film, másrészt érdekelt, hogyan állnak hozzá az egész témához.

            Több kritikát is olvastam a filmről, és mindegyik alaposan lehúzta – hogy nem más, mint propaganda, hogy helytelenül kezeli a homoszexualitás kérdését, hogy erőltetettek a párbeszédek, stb-stb. Így amikor megvettük a jegyet, voltak némi fenntartásaim – és ezek azonnal szerte is foszlottak az első pár perc után.

            Nem tudom, ki hogy van vele, de eddig az összes általam látott magyar filmnek végig volt egy olyan mellékíze, amely azt hirdette, hogy ez „csak egy béna magyar film”, és ami kicsit kínos-feszengő érzéseket keltett bennem. Ezért is nem szeretek magyar filmeket moziban nézni. Miután kijöttünk a moziból, Cécile valami olyasmit mondott, hogy a Coming out nem olyan, mint a többi magyar film. És tényleg, akkor tűnt csak fel, hogy egyáltalán nem tűnt fel, hogy nem amerikai vagy más európai filmet nézek – és mégis, így utólag visszagondolva rá, annyira magyar.

            Hogy erőltetettek lennének a párbeszédek? Nekem nem tűnt fel, és az alapján, hogy az egész moziterem (amiben egyébként meglepően sokan voltunk) egy emberként nevetett minden egyes poénon, másnak sem. Az egyetlen, ahol tényleg kicsit papírszagú volt az egész produkció, az a rádiós és az újságírónő cselekményszála – de hát istenem, ennyi belefér. Végül is vígjátékról van szó, vagy mi. És pont emiatt szerintem teljesen felesleges azt várni a filmtől, hogy világmegváltó módjára megváltoztatja a homoszexuálisokról alkotott véleményt, pontosan és hűen mutatja be a világukat és szertefoszlatja az összes előítéletet velük szemben. Ez egy komédia, az a dolga, hogy nevettessen, nem pedig az, hogy megváltoztassa a társadalmat.

            Ami nekem kifejezetten nagyon tetszett a filmben – Csányi Sándor mellett – az a szemérmessége (?) volt. Nem tudok rá jobb szót találni – ötletesen és diszkréten kezelte a bensőséges jeleneteket, mintha ez még a nézőkre sem tartoznék, csakis a főszereplőkre.

írta Alla

u.i.: Az egyetlen, ami kifejezetten nem tetszik a filmmel kapcsolatban, az a plakátja. De komolyan, hogy lehetett ennyire előnytelenül és agyonszoláriumozottan ábrázolni mind Csányi Sándort, mind Tompos Kátyát?