Magyar filmek – Maga lesz a férjem

Mostanában rászoktam arra, hogy régi magyar filmeket nézek – de olyan igazán régieket, még a Horthy-korszakból, a ’30-as, ’40-es évekből. Egyetlent egyet – pont azt, amiről ma bővebben szeretnék írni – apám is velem együtt nézett: végig fintorgott, hogy mennyire szirupos és giccses az egész.

És mi tagadás, valóban sziruposak és kicsit giccsesek – de pont emiatt megvan a maguk bája, és számomra pont emiatt élvezhetőek is. Lehet tudni, hogy „minden jó, ha a vége jó”, de a cselekmény mégis fordulatos, mindig akad pár mellékszereplő, akiken remekül lehet mulatni, és az egészből sugárzik az a régi, letűnt úri magyar világ, amikor nem tegeződtünk össze mindenkivel, akivel az utcán találkoztunk, amikor hallatlan dolognak számított, ha egy nő és egy férfi egy szobában töltenek egy éjszakát, és amikor az volt a vonzó egy férfiban, ha lovagias, és nem az, ha ő a legnagyobb bunkó széles e világon. A kedvenc férfi színészem a korszakból Jávor Pál (ugyan ki más is lehetne?). Cécile sehogyan sem értette, amikor megmutattam neki a képét – az igazat megvallva nekem is belekerült egy-két filmbe, mire úgy igazán megkedveltem, és rájöttem, hogy van valami a hangjában, az arcjátékában és a tartásában, amitől igazán vonzó lesz – nem is annyira a kinézete, mint inkább a személyisége és az értékek, amelyeket képvisel.

Jávor Pál a főszereplője a Maga lesz a férjem c. filmnek is. Ez volt az első, ami meghozta a kedvemet a régi magyar filmekhez. A történet tulajdonképpen rém egyszerű: egy lány férjes asszonynak hazudja magát, mert azt hiszi, hogy így vonzóbbá válhat amerikai lovagja szemében. A „férj” pedig természetesen semmit sem tud arról, hogy házas volna, de lovagiasságból együtt játszik a „feleségével”, és hát nyilván egymásba szeretnek.

Annyira csodálom azt a lovagias nagyvonalúságot, amivel a történetben a „férj” kezeli a „felesége” gondját. És ha másért nem is, az inas beszólásaiért, a szülők civakodásaiért és a bútor-hercehurcáért a film legalább egy misét megér.

Alla